28. számú KÖRLEVÉL
2004. április – 5764 Niszán

Kedves Barátaink!

Fogadják szeretettel évi beszámolónkat.



Idei tevékenységünk nagyrésze, érthető módon, a magyar zsidóság Holocaustjának 60 éves évfordulójára való megemlékezés körül fog zajlani.
A Holocaust napon a cfáti emlékműsor, a városi hatóságok és a Múzeum együttműködésének köszönhetően, a magyar zsidóság Holocaustjára emlékszik. A Múzeum időszaki fénykép-kiállítást is szervez a témában.

Múzeumunk – számos más ismert izraeli szervvel együtt – részt vesz a Tel-Aviv-i Egyetemen tartandó emlékrendezvény meg-szervezésében is. Az előadások középpontjában a magyarországi cionista szervezetek II. világháború alatti életmentési erőfeszítései fognak állni.

2004. július 7-re esik idén a Múzeum barátainak Herzl-napi hagyományos összejövetele. Ez az esemény is a magyar zsidóság Holocaustjának 60. évfordulójához illő programot fog tartalmazni.

Ugyanakkor meg fogunk emlékezni Herzl Tivadar halálának 100. évfordulójától is, megtisztelve Izrael Állama megálmodójának emlékét.



Magyarországi alapítványunk dicséretében

Magyarországi alapítványunk nem „csak” közvetít magyarországi szervek, egyének és a Múzeum között; önálló, feltáró anyagkutatással is foglalkozik. Különös elismerést és köszönetet érdemel Ábrahám Vera kutató-munkája a somogyi zsidó közösségek feltárásában.

Nekimegyünk a nagyvilágnak

A Múzeum közismertté tevésére irányuló erőfeszítéseink újabb eredménye az intézményünket bemutató rövid film elkészítése, három nyelven (héberül, magyarul és angolul). A világszerte terjesztendő film bemutatja a Múzeumban folyó odaadó munkát a magyarajkú zsidóság életének megörökítése érdekében. „Premierje” 2004. májusában lesz, a Debrecenben évente megrendezésre kerülő „Zsidó Hitközségek Nemzetközi Tanácskozásán”.

További terveink ez évre (remélve, hogy sikerül hozzá megfelelő anyagi támogatást kapnunk): Az elmúlt év eseményeiből


Új és megújuló kapcsolatok



Új vállalkozás a Claims Conference segítségével

A Claims Conference, mely eddig a „Megérinteni, megtudni és megemlékezni...” elnevezésű számítógépes információ-központ felállítását és bővítését támogatta Múzeumunkban, új célt jelölt ki az elkövetkező két évre: oktatási program és tevékenység kialakítása, a Holocaust és az életmentés témájában. Egy további program Herzl életével és munkásságával fog foglalkozni. A tervezés már megindult, Rivka Embon asszony szakszerű irányításával.

Köszönetünk a Claims Conference-nek folytatólagos támogatásáért a Múzeum válogatott projektjeiben. Emlékeztetőül, a kiadások másik felét a Múzeumnak kell fedeznie, köszönetünk azoknak, akik adománnyal segítenek ebben.

Megtisztelés és megörökítés

Azok, akik ismerik múzeumunkat és nap-mint-napi tevékenységét, tanúsíthatják, hogy bár a Múzeum kis méretű (és költségvetése még inkább) – a gyűjtemény gazdagsága, a hozzá fűződő emberi történetek és az önkéntes munkatársak odaadó munkája különleges, családias hangulatot kelt.

E szellemet tükrözi a növekvő, jelentős adományokkal kísért megörökítési kérések száma. Akár a Holocaustban elpusztult családtagok megörökítéséről van szó, akár a Múzeum támogatásáról az adományozó végakarata szerint, ill. örökségében, mindent megteszünk a méltó megörökítés és az adakozó megtisztelése érdekében. Ezt bizonyítják a sokasodó emléktáblák a Múzeumban, az új lapok az emlékalbumban, és újabb családok megörökítése és adakozók megtisztelése a számítógépes információ-központban (amit is „Megérinteni, megtudni és megemlékezni...” elnevezéssel illetünk).

Így alakult meg az „Eliezer Landau Emlékalapítvány” is – tavalyelőtt elhunyt hűséges barátunk és a Múzeum volt igazgatósági tagja emlékére és végakarata szerint.

És most az év kiválasztottjaira (új tárgyakra)

Mindenekelőtt azonban szívből jövő köszönettel tartozunk a Múzeum barátainak, akik hűségesen és folyamatosan gyarapítják gyűjteményünket. Nélkülük a Múzeum nem létezne!



Éjtán Bencur úr átadott a Múzeum számára, az alapítvány évi közgyűlésén, édesapja munkásságával kapcsolatos tárgyakat. Smuel Bencur Izrael Állam első nagykövete volt Magyarországon 1949-ben.






Jehuda Moskovits úr, Múzeumunk egyik leghűségesebb támogatója, egy fatáblára ragasztott korabeli plakátot adományozott gyűjteményünk számára. Ez a Holocaust előtti magyar antiszemitizmus megtestesülése:


Innen gratulálunk Moskovits úrnak, aki kitüntetést fog kapni Argentina kormányától a Holocaust túlélők érdekében kifejtett tevékenységéért, 2004. május 8-án, a II. világháború befejezésének 59. és a magyar zsidóság Holocaustjának 60. év-fordulóján tartandó nagyszabású megemlékezés keretében.

Az utóbbi évben több komoly emlékkönyv jelent meg magyarajkú hitközségekről, héber vagy magyar nyelvű kiadásokban, mint például „Az érsekújvári zsidóság története” című átfogó kötet.

„Emlékezz a Holocaustra” - így nevezte el alkotását Andrew Steiner szobrászművész, „a hat millió ártatlan emlékének, a bátor ellenállóknak és a Népek Jámborainak tiszteletére” szentelve.

A képen: a szobor avatása 2003. júliusában, a Herzl-napon, Dr. Hóvári János, a Magyar Köztársaság izraeli nagykövetének részvételével.



Zsinagógai fényképgyűjteményünk jelentősen bővült prof. Rudolf Kleinnel való együttműködésünknek köszönhetően. Az új képek legtöbbje XX. század eleji képeslapokról származik.

Az itt bemutatott kép azonban különös és meglepő: jenőfalvai várromban falra festett zsinagógát ábrázol, ahol a 105/15 munkásszázad ünnepelni akaró tagjai a nagy ünnepeken imádkoztak, 1943-ban. A gyertyatartók növényszárak.




Itt búcsúztatjuk a Múzeum azon barátait, akik az elmúlt évben távoztak az élők sorából, és részvétünket küldjük családaiknak. Emlékük legyen áldott.



Köszönettel tartozunk…


MINDANNYIUKNAK SZÍVBÉLI KÖSZÖNETÜNKET
ÉS ÜNNEPI JÓKĺVÁNSÁGAINKAT KÜLDJÜK.


Utószó gyanánt: TAGSÁG-MEGÚJĺTÁS

A Múzeum fennállása és fejlesztése leginkább a Baráti Kör tagjainak hozzájárulásán múlik.

Kérjük, támogassák e világon egyedülálló létesítményt lehetőségük, bőkezűségük szerint.
Előre is köszönjük sokat számító támogatásukat!

Josef Lustig
Múzeumigazgató
Mose Alpan
Alapítványi elnök